WWW.WOLVES.CO.UK
FIND A CLUB START A CLUB
Worldwide Wolves

Worldwide
Wolves

Hungarian Wolves

APPLY TO JOIN CLUB

Erika Hamar

Club Chairman | Hungarian Wolves


About The Club

Wolverhampton város története

 

Lady Wulfrun az Ethelred királytól 985-ben kapott birtokán, a Merciai Királyság területén alapított települést; erre utal a város angolszász eredetű neve (Wulfrūnehēantūn, vagyis Wulfrun uradalom). Később, 910-ben az egyesített merciai és nyugati szász hadak itt arattak kulcsfontosságú győzelmet a sorozatosan betörő dánok felett.

Ethelred király korabeli ábrázolása, és Lady Wulfrun szobra a Szent Péter Székesegyház előtt

City rangját annak köszönheti, hogy püspöki székesegyházzal (katedrális) rendelkezik, mely azon a dombon áll, amit a hagyomány szerint még maga Lady Wulfrun 994-ben adományozott kolostorépítésre. Ezen a területen ma a képen látható St. Peter’s Church áll.

 

A térségben már a kora középkorban is jelentős állattenyésztés folyt, a helyi gyapjúkereskedők minden bizonnyal élénk külkereskedelmet is folytattak, minőségi termékeik miatt a helyi ruhakészítők is messze földön híresek és jómódúak voltak. Erre utal a város címerének jobb felső sarkában látható gyapjúköteg is.

A fémművesség már a XVII-ik századtól erősödött, elsősorban réz és vas megmunkálása került előtérbe. A város a “Fekete vidékként” is említett térségben terül el; az elnevezés a területen található, kiválóan bányászható, gazdag szénlelőhelyekre utal. Az ipari forradalom idején emiatt egyre jobban megtelepedett a városban a nehézipar, például az 1800-as évek közepén John Wilkinson létesített egy gőzüzemű olvasztóüzemet, melyhez a közeli szénbányák és érclelőhelyek biztosították az alapanyagot. Wolverhampton egy időben híres volt az itt készült páncélszekrényekről és zárszerkezetekről, amire szintén utal a címer egyik eleme. Bár az ipar az utóbbi időkben némileg háttérbe szorult, Wolverhampton a mai napig a West Midlands régió egyik kiemelkedő kereskedelmi és könnyűipari központja.

2012-es adatok szerint 250 000-en laknak Wolverhamptonban, mely a mai formájában egy úgynevezett nagyvárosi körzet (többek közt Bilston, Tettenhall, Compton és Wednesfield településekkel olvadt össze 1966-ban). Egyeteme a University of Wolverhampton, kultúrális szempontból említendő a Grand Theatre és az Art Gallery.

 

Érdekességek:

 

Charles Pelham Villiers liberális politikus 1835 és 1898 között 63 éven át volt folyamatosan tagja a brit országygűlés alsóházának, ezzel mind a mai napig ő a leghosszabb ideig szolgáló brit parlamenti képviselő. Még 93 évesen is megnyerte a körzetét, ami szintén angol rekord.

 

A világ első működőképes elektromos autóját Thomas Parker wolverhamptoni mérnök fejlesztette ki (a képen középen ül).

 

A Princes Square-en található, és mind a mai napig működik az Egyesült Királyságban (és valószínűleg a világon) elsőként üzembe helyezett elektromos közlekedési lámpa.

 

 

Már 1923-tól üzemeltek trolibuszok a városban, 1930-ban pedig – bár csak egy rövid ideig – Wolverhampton büszkélkedhetett a világ legnagyobb trolihálózatával.

 

 

Boris Johnson, jelenlegi brit miniszterelnök egy ideig a városban élt, és a helyi Express & Star újságírójaként dolgozott.

 

Wolverhamptonban lakott és járt iskolába Eric Idle, brit komikus, színész, író és zeneszerző, a Monty Python csoport egyik alapítója. Elmondása szerint két dolog tette elviselhetővé az életét: a Radio Luxemburg, amit a takaró alatt hallgatott, és a Wolverhampton Wanderers focicsapata.

 

 

 

Wolverhampton Wanderers

Wolverhampton Wanderers csapata 1877-es megalapítása óta jelentős mértékben hozzájárult Wolverhampton gazdaságához. A klub ezidáig legjelentősebb sikereit 1949 és 1960 között érte el, amikor háromszor is megszerezte a ligakupát, kétszer elhozta az FA sorozat trófeáját, és számos színvonalas barátságos mérkőzést játszott a legrangosabb európai klubcsapatokkal, valamint részt vett a korai European Cup két sorozatán is. Ezidő alatt a Wolves többször is 40-50,000 néző előtt szerepelt. A Farkasok megnyerték a Football League Cup-ot 1974-ben, majd 1980 ismét, miközben három évad kivételével a háborút követő 35 éven keresztül az angol futball felsőházában szerepeltek, és továbbra is hatalmas tömegeket vonzottak. A nyolcvanas években éles törés mutatkozott a klub sikereiben, háromszor is kiestek a ligából, csökkent a mérkőzések nézőszáma, és közel kétmilliós adósságot felhalmozva a klub működése kétségessé vált. Ez a visszaesés egybesett Wolverhampton gazdaságának gyengélkedésével, a 1980-as évek válságának eredményként. A 80-as évek vége felé a csapat két egymás utáni évben is fellendülésnek örülhetett, jelentős részben köszönhetően a sikeres csatár, Steve Bull játékának, és a nézőszám emelkedésének, ami a helyi gazdaságnak is lökést adott – csakúgy, mint a csapat 1990 óta emelkedő számú szurkolóközönségének, ezidő alatt a stadiont jelentős mértékben felújították és kibővítették, létesítményeit korszerűsítették, többek között egy étterem és egy modern irodaközpont is létesült benne. 2018-ban a Wolves 15 éven belül harmadszor is feljutott a FA Premier League-be, és egy évvel később 1998 óta első alkalommal játszott FA Cup elődöntőt. Jelenleg tervezik a stadion további fejlesztését.

 

THE CLUB IN NUMBERS

Total Members

New 0

Miles from Molineux

0

Year Established

0

APPLY TO JOIN CLUB

It was an honour and a privilege to be at the opening of the Worldwide Wolves Lounge in October. As a former player, and a lifelong supporter of our great club, it is always wonderful to meet Wolves fans from all over the world. I look forward to seeing Worldwide Wolves branches spread over the globe.

- Mel Eves